2013. április 18., csütörtök

4. fejezet

A karaoke kudarcba fullad

-De én tényleg nem tudok énekelni. Emberek előtt egy hang sem jön ki a torkomból. Higgyétek el, nem most először próbálom. Mikor utoljára énekelnem kellett mások előtt, viszontláthattam a reggelimet. Elhihetitek, nem volt túl gusztusos látvány, és szerintem nektek is sokkal jobb lesz, ha nem látjátok. Srácok, én csendben is tudom élvezni... - mondom el már legalább századszorra kifogásaimat.
-Emma, én itt leszek melletted, és a többiek is. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod énekelni. Csak négyen fogjuk hallani, és még színpad sincs. Ez csak a szórakozásról szól, semmi másról. Az elején Nanny sem akart játszani, most meg már megsértődik, ha kihagyjuk. -győzköd JJ.
-Vagy, ha az a baj, hogy velem kell énekelned... - fordul felém George.
-Dehogyis, hogy juthat ilyen eszedbe..
-Figyeljetek! Mi most keressük meg Nanny-t, és hozzunk valamit, amit enni lehet. -tuszkolja kifelé a srácokat, majd odafordul hozzám: -Addig nézd meg, melyik dalt énekelnéd el a legszívesebben.

Nem igaz, hogy nem tudják elhinni, hogy én nem vagyok képes arra, hogy énekeljek. Nem, nem, és nem. Képtelenség, mindig eszembe jut az az előadás. Már most elfog a rosszullét, legszívesebben bezárkóznék valahova, és soha többet nem jönnék elő. 

Fel tudnék robbanni, de azért engedelmesen felveszem a távirányítót, és keresgélek az előadók és albumok tömkelegében.

Rihanna, Lady Gaga, Michael Jackson, Foster the People....

Csupa olyan előadó, akiket még én is ismerek. Ekkor megakad a szemem az egyik mappán.

Feldolgozások.

Mindig is szerettem a feldolgozásokat, annyira izgalmas, hogy egy adott dalból rosszabb, vagy esetleg jobb lesz. Néha egy dalt csak a feldolgozása miatt szeretek meg. Már egy rakat kedvencem van feldolgozásokból.  Találomra kiválasztok egyet, és megnyomom a Lejátszás gombot. A cím azt jelzi, hogy Leona Lewis Bleeding Love című számát fogom hallani. Már előre felkészülök, hogy nem a göndör hajú, aranytorkú énekesnő fog megjelenni a képernyőn. 
Meglepetten veszem tudomásul, hogy egy fiúbanda énekli az oly ismerős szöveget. Odapillantok a képernyőre.

Mintha már láttam volna valahol. Nem, ez több..mintha ismerném valahonnan. Nem, ez lehetetlen, ez nem lehet igaz.

A velem ellenségesen viselkedő Josh-t most teljesen másképp látom, ahogy a tehetségkutatóban énekel. Rajta kívül ott van Jaymi, akinek elmondhatatlanul gyönyörű hangja van. George, aki a képernyőn is ugyanolyan közvetlennek tűnik, és bizonyára lányok ezrei odavannak mosolyáért. JJ, aki teljesen más, ő a legmeglepőbb számomra. Nem vagyok itt túl régóta, de hihetetlen, hogy nem mesélt róla.
Még mindig a képernyőt bámulom, amikor nagy hangzavarral belépnek a fiúk..pontosabban a Union J. Valószínűleg elég furán néztem rájuk, mivel mind a négyen kérdő tekintettel engem bámultak. Válasz helyett újra lejátszom a videót. Épphogy elindul, JJ máris megszólal:
-Figyelj Emma, én el akartam mondani, de nem akartam mindjárt az első napon ennyi mindent rád zúdítani. Azt sem akartam, hogy máshogy kezelj, csak azért, mert énekelek, és mert megismernek az utcán az emberek. Nem akartam, hogy így tudd meg! Úgy képzeltem, hogy majd a nem sokára megjelenő első dalunkat hallgasd meg, mielőtt elmondom...
JJ mellettem ül, és idegesen magyarázkodik. 

Igazán nem értem, hogy miért, hiszen én örülök, szimplán meglepődtem. Ez a mai nap kicsit sűrű volt számomra. 

George rám mosolyog, jó érzés, hogy ő nem kezeli így a dolgot, és engem se kezel úgy, mintha nem tudnék megbirkózni a dologgal. Jaymi várja a reakciómat, Josh viszont most először mosolyog, és tudom, hogy ez a mosoly nekem szól. Viszont egyáltalán nem olyan, mint George mosolya, ez inkább gúnyosnak tűnik.
-JJ! Nyugodj meg, jól vagyok, csak meglepődtem. Mikor elkezdtem keresgélni, nem éppen erre számítottam. Ezután se kezellek titeket másképp..-vigyorgok Josh-ra. -...de azért remélem, néha elvisztek magatokkal a fellépésekre.
-Még szép! -lelkesedett JJ és George egyszerre.
-Most viszont, ha nem haragszotok én kihagynám a karaokét. Úgy érzem lesz mit kipihennem Nektek jó szórakozást, és jó éjszakát!
-Jó éjt, Emma!

Mára az éneklést is megúsztam. Viszont van, ami jelenleg jobban foglalkoztat. Mindenképpen meg kell tudnom Josh titkát. Meg kell tudnom, miért viselkedik így velem.

Próbáltam minél előbb hozni ezt a részt, remélem gyors voltam, és tetszeni fog. (:

2013. április 10., szerda

3. fejezet

Szeret, nem szeret...

Nanny örömére annyit ettem, amennyi csak belém fért, ami nem volt túl nehéz, hiszen farkaséhes voltam. Nem is csoda, egészen eddig görcsben állt a gyomrom, alig bírtam enni, de már nincs mitől félnem, hiszen a bátyám egyszerűen imádni való. Ebéd után JJ elvállalja az idegenvezető szerepét, és megmutatja nekem az egész házat. Az otthonom leginkább egy labirintusra emlékeztet, és az ötletemen, miszerint szeretnék egy térképet, JJ csak nevet, pedig én teljesen komolyan gondolom a dolgot. Végül elérünk az én szobámhoz. Egyszerűen káprázatos, komoly, de mégis vidám. Fehér, bézs, halvány rózsaszín, és valaki tele rakta az ágyat hófehér és barna plüssmackókkal. Szavakkal lehetetlen leírni, milyen a szoba. Szótlanságom láttán JJ zavartan felém fordul.
-Talán nem tetszik? Az igazság az, hogy mindent én válogattam bele, szóval elképzelhető, hogy nem nyeri el a tetszésedet, azt változtatsz rajta, amit csak akarsz.
-Te most viccelsz? Egyszerűen imádom! Nagyon szépen köszönöm, JJ!
Egészen meghatódtam. 

Ki az, akinek képes berendezni a szobáját a több, mint 20 éves bátyja?! 

-JJ!!! Megjöttek a fiúk! A szüleid azt üzenik, hogy ne szedjétek szét a házat! - hallatszik fel Nanny hangja.
-Úristen..teljesen kiment a fejemből. Emma, ugye nem baj? Szerintem imádni fogod a srácokat, majd meglátod.
-Semmi gond. Egyébként mikor találkozhatok a szüleiddel? Vagyis a szüleinkkel..vagyis, szóval érted.
-Hmm..nem tudom pontosan. Most New York-ban vannak üzleti úton. De úgy 3-4 nap múlva hazaérnek, feltéve, ha minden jól megy. Addig is be kell érned Nanny-vel és velem. 
-Köszönök mindent, JJ! Örülök, hogy ilyen csodálatos bátyám van.
Ekkor visszafordul, és magához ölel.
-Én is, hugi. - még kapok egy hatalmas puszit, majd elindulunk a hangzavar irányába.
Nanny-re a konyhában találunk rá, 3 éhes fiúval körbevéve. JJ-vel azonnal a segítségére sietünk, én átveszem tőle az egyik süteménnyel teli tálcát, JJ pedig limonádét tölt 6 pohárba.
-Héé, srácok! Mondtam már, hogy ne támadjatok így rá Nanny-re! - mondja JJ tettetett haraggal.
-Te is tudod, mennyire mennyei a csokis sütije. - vigyorog egyikőjük tele szájjal.
Ekkor rám néz, majd vissza JJ-re.
-JJ, nem is mondtad, hogy már megjött a húgod. 
-Ja igen. Emma, ők itt Jaymi, George, és Josh.
Jaymi rám mosolyog, majd visszatér a limonádéjához. George viszont felpattan, és szorosan magához ölel.
Meg vagyok lepődve, senkit nem engedek közel magamhoz, de annyira kiskutyaszemei vannak a srácnak, hogy csak mosolygok a dolgon. Őszintén szólva jó érzés, hogy valaki ennyire örül nekem. Ekkor viszont lehervad a mosoly az arcomról, ugyanis meglátom Josh viharos tekintetét. Szinte utálattal mér végig tetőtől-talpig, majd biccent egyet, és többet rám se néz. Kérdőn nézek JJ-re, de ő sem érti, miért viselkedik így Josh. Jaymi is értetlenül mered Josh-ra. Szerencsére George megmenti a helyzetet, mellém lép, és a karomnál fogva ráncigál a nappali felé.
-KARAOKEEE! - kiabálja kisfiús lelkesedéssel. -Stipp-stopp Emma!
-Máris ellopod a húgomat? -vigyorog ránk JJ.
-Te lehetsz még vele eleget! Ki tudja, mikor engedsz minket legközelebb a közelébe. - mosolyog George.

Karaoke. Ének. Én énekeljek. A fürdőben a zuhanyrózsának bármikor hajlandó vagyok énekelni. De most itt, előttük ki van zárva, hogy én énekeljek. Főleg Josh előtt.


Bocsi, hogy ilyen későn hozom, és ilyen keveset, de sajnos mostanában nincs túl sok időm, viszont próbálom minél hamarabb hozni a 4. fejezetet. (: A visszajelzéseket pedig köszönöm, mert, még ha csak páran olvassátok is, nekem sokat jelent. (: