8. fejezet

Modern Aranyhaj

Amint belépek a szobámba, máris hallom az apró dörömbölő zajt. Egyszerre villan fel az összes krimiben, thrillerben, és horrorban látott képkocka. Amint erőt veszek magamon, hogy megmozduljak végre, körbenézek a szobában, és próbálom meghallani, hogy honnan is jöhet a zaj. Pár perc hallgatózás után rájövök, hogy csakis az ablak felől jöhet a zaj, és egy enciklopédiával a kezemben elindulok felé.

Húúúúú..milyen félelmetes lehetek egy tudományos könyvvel a kezemben. Mire eszembe jutna, hogy bárkit is fejbe vágjak vele, már rég végem..

Amint odaérek, újra hallani lehet a hangot, és ekkor veszem észre, hogy az nem más, mint egy kavics. Valaki kővel dobálja az ablakomat. Nagy nehezen rájövök, hogy kell kinyitni a hatalmas fehér ablakokat, és kinézek a ház udvarára.
-Pssszt!
A hatalmas könyvet magamhoz szorítom, hogy az adott pillanatban lesújthassak vele.
-Psszt! Emma!
Az egyik bokor mögül George feje bukkan elő.
-Emma, beszélnünk kell!

Hát, azt hittem azért még lesz egy kis időm gondolkodni.

-Egyetértek. Viszont, ha meglát JJ, akkor tuti nem éred meg az estét.
-Nem érdekel, valahogy akkor is fel kell jutnom. -kérlel.
-Várj! Van egy ötletem!

Még az árvaházban találtuk ki, amikor nem akartak minket kiengedni délutánonként a városba. Csak a lepedőket kell egymáshoz kötözni, majd a szobában hozzáerősíteni egy nehéz tárgyhoz.

Miután elkészülök a csomózással, elégedetten dobom le az elkészült művet. George megragadja a végét, és már mászik is fel. Pont mint egy kis majom. Amint felért egyből felhúzzuk a lepedőket, mielőtt még bárki is észrevehetné.
-Tudsz róla? -fordul felém bűntudatosan.
-Mármint a lenti jelenetről JJ-vel? A lényeget tudom. És köszönöm a csokrot, nagyon szép.
-Babarózsa. -csak ennyit bír mondani.
Pár perc csend után végül ő szólal meg először.
-Emma, tudnom kell.
-Tudom. De nem is tudom pontosan mit érzek.
-Számítottam rá, hogy össze leszel zavarodva, és képes vagyok várni. Csak tudod..
-Igen, értem. Estére valószínűleg tudni fogom mit is szeretnék.
Mielőtt az ablak felé indulna ösztönösen utánamegyek és megölelem.

Hát én nem vagyok normális. Most mondtam, hogy össze vagyok zavarodva, a vége az lesz, hogy már ő is összezavarodik. Vagy ami még rosszabb: ELBÍZZA MAGÁT! 

Felnézek George-ra, aki időközben viszonozza az ölelést, de semmilyen változást nem látok az arcán. Végül elenged.
-Viszlát este!
-Este...
És eltűnik arra, amerről érkezett.

Sikerült még ma meghoznom! Jó olvasást! (:

7. fejezet

Gondolatok 

Mielőtt még bárki is meglátna, a folyosón elhelyezett hatalmas növény mögé állok, ahonnan kitűnően látom, és hallom a fiúkat. Viszont ők nem láthatnak engem.
-George..menj el!
-JJ, legalább hadd beszéljek vele! -kérleli George.
-Nem, ő a húgom, és már épp elég bajt okoztál. Színlelni fog, ameddig kell, de semmi több. Nem akarom, hogy megbántsd.
-Hiszen soha nem ártanék neki.
-Tudom..akarattal nem. De nekem a véletlenektől is óvnom kell. Szóval este találkozunk. Viszlát George!
George látva, hogy JJ ellen nem győzhet, az ajtó felé veszi az irányt. De mielőtt kilépne, a hatalmas csokrot az asztalra teszi, majd egy szó nélkül elmegy.
Rejtekhelyemről előbújva JJ felé indulok. Amint megpillant, már nyitná is a száját, hogy mondjon valamit, de én megelőzöm.
-Mégis mi volt ez? Miért volt itt George, és te miért viselkedtél ennyire ellenségesen vele? -zúdítottam kérdéseimet a meglepett JJ-re.
-Mennyit hallottál?
-Azt gondolom elég sokat ahhoz, hogy mindent elmondj. Főleg, hogy ha jól sejtem, a történetnek én is fontos szereplője vagyok.
Türelmesen várok, amíg elkezdi beszámolóját. Közben leülök a z egyik fotelba, jelezve, hogy addig nem mozdulok, amíg el nem mondja a teljes sztorit.
-Nos..azt hiszem George-nak többet jelentesz pusztán kamubarátnőnél. -vág egyből a közepébe. Közben az arcomat fürkészi.
De én már a válaszon töröm a fejem.

Hihetetlen belegondolni, hogy George Shelley szeretne. Hogy többnek tartana pusztán egy barátnál. Viszont őszintén szólva nem lepett meg. George a kezdetektől túlságosan kedves volt. Valamint, amikor a kamuzásra került a sor, csak azért aggódott, hogy én mit szólok hozzá. Egy percre sem tűnt úgy, hogy ez túl nagy gondot okozna neki.

Gondolatáradatomat JJ kérdő tekintete szakította félbe. Én az asztalon lévő csokorra meredtem. Mindössze halvány rózsaszín virágok tömkelegéből állt.
-Milyen virág ez? -ébredek fel merengésemből.
-Micsoda? Ja, a csokor. Babarózsa.
-Gyönyörű. Tegyük bele egy vázába.
JJ zavartan néz rám, de azért elindul, hogy keressen egy vázát a virágoknak.
-Szóval most már tudom mi jár George fejében, viszont azt nem, hogy te mit gondolsz. Nem tűntél sem meglepettnek, sem dühösnek. -jön vissza JJ, kezében egy vázával.
-Azt hiszem, beszélnem kell vele.
-Szerintem is, de nem szeretnéd előbb velem megosztani, hogy mégis mit akarsz neki mondani?

Lehet, hogy JJ a bátyám, de mindössze pár napja ismerem. Még nem tudom, mit szeretnék mondani George-nak pontosan, de úgy érzem az csak kettőnkre tartozik.

-Ezt még nekem is át kell gondolnom. -állok fel indulásra készen.
-Remélem jól döntesz. Tudom, hogy még csak pár napja vagy a húgom, de máris szeretlek, és remélem megérted, hogy nem hagyhatom, hogy bárki is ártson neked.
-Én is szeretlek. -ölelem meg. Majd a szobám felé indulok. Nem csak gondolkodnom kell, hanem fel is kell készülnöm az estére. Úgy érzem nem lesz piskóta.

6. fejezet

Kamu

-Figyeljetek, nem várhatjuk el Emmától, hogy ezt tegye. Nem hiszem el, alig érkezett meg, és máris ez történik. Ha anyámék meglátják Emmát és George-t valamelyik újságban, azonnal haza fognak jönni. És egész életemben szobafogságban leszek.
-Jajj JJ, ne vedd már ezt ennyire komolyan. Emma nincs cukorból. A szüleid pedig ismerik a pletykákra kiéhezett lapokat.
-JJ, igaza van. Én jól vagyok, és George-nál jobb kamubarátom már nem is lehetne. -nyugtatom a még mindig ideges JJ-t.
Mindeközben George a konyhában próbál teát készíteni, a csörömpölő hangokból ítélve nem sok sikerrel. Mind a négyen a konyha irányába fordulunk.
-Azt hiszem megnézem jól van-e. -mondom.

...

-Hééé..minden oké, George?
-Nem is tudom, szerintem ezt neked kéne megmondanod.
-Figyelj, a mai nap egyszerűen csúcsszuper volt. Még soha nem éreztem magam ilyen jól senkivel.
-Tényleg?
-Igen..és addig leszek a kamubarátnőd, ameddig csak kell. -szorítom meg a kezét.
George felém lép, és megölel.
-Köszönöm, Emma.
Mivel a George által készített teák még jó indulattal sem nevezhetők teának, így ott maradok, és megtanítom a teakészítés rejtelmeit. Nevetve megyünk vissza a még mindig fagyos hangulatú társasághoz. George el sem engedi a kezemet, úgy isszuk a teánkat.
-Úgy látom már nem is kell tettetni semmit. -vigyorog Jaymi és Josh egyszerre.
Látva JJ szúrós pillantásait, George elengedi a kezemet.
-Azt hiszem, ideje lesz beszélnem a szüleimmel, mielőtt még meglátnak titeket az újságokban. -indul az emelet felé JJ.

...

Miután elbúcsúztam a fiúktól, én is elindulok a szobám felé. Fárasztó nap volt, és holnap el kell mennem a fiúk partyjára. Valószínűleg JJ húgaként, és George barátnőjeként leszek ott egyszerre.

...

Reggel hangos veszekedésre ébredek. Először a "szüleimre" tippelek.

Valószínűleg hazajöttek. A nem rég megérkezett fogadott lányuk máris bajba keveredett. Fel fognak rakni a következő gépre, és máris mehetek vissza oda, ahonnan jöttem. De talán ha megmagyarázom a dolgokat, akkor talán nem küldenek vissza.

Elindulok a nappali irányába, de nem a szüleinkkel vitatkozik JJ, hanem a hatalmas csokrot szorongató George áll a nappaliban.

Bocsi, hogy az előző részt, és a mostanit is ennyire későn hozom. Remélem, hogy rövidsége ellenére azért tetszeni fog (:

5. fejezet

Egy nap

Kinyitom az ajtót, és belépek a szobámba. Ő már ott áll az ablak előtt, rám vár. Rám mosolyog és felém nyújtja a karját. Én meg sem mozdulok, csak az arcát vizsgálom. Próbálok megszólalni, de egy hang sem jön ki a számon. Végül úgy döntök megbízom benne, és elindulok felé. Ő magához húz.

-Emma.

A kép kezd fakulni.

-Emma!
-EMMA!
Próbálom kinyitni a szemem.
-Bocsi, hogy felkeltettelek, de gondoltam reggeliznél velünk. -mentegetőzik JJ.
-Öhm..igen, persze. Ki az a velünk?
-Jaymi, Josh, George, Nanny és én.
-Tényleg, és milyen volt a karaoke?
-Nélküled unalmas. Amúgy George és Jaymi eltörték anyám kedvenc vázáját. Tisztára lököttek voltak.
Erre mindketten nevettünk.
-Akkor mindjárt megyek, csak átöltözök.
-Ja igen, akkor megyek is, lent találkozunk.
Miután becsukódott az ajtó, elkezdek kutatni a ruháim között. Kiráncigálok egy pólót és egy farmert.

Lehet nem ártana egy kis délutáni vásárlás.

Miután már kevésbé nézek ki úgy, mint egy zombi, elindulok a konyha irányába. Mintha négy ovis kisgyerek reggelizne.
-Jó reggelt, Emma!

Remek..és én vagyok az óvónéni.

-Helló srácok!
Töltök ki egy kis narancslevet, és a gofris tányér felé nyúlok.
-JJ..-kezdek bele mondandómba-nem tudnál ma bevinni a városba vásárolni?
-Ma van egy kis elintéznivalóm, de holnap szívesen beviszlek.
-Én ráérek! -fordul felém George.
-Igazán nem akarom rabolni az idődet, tudok várni holnapig.
-De én szívesen beviszlek. Jó móka lesz.
-Nem is tud...
George kiskutyatekintetének lehetetlen ellenállni.
-Jó, rendben. Mikor indulunk?
-Akarsz még enni valamit? -vigyorog rám.
Megrázom a fejem, és abban a pillanatban, már rángat is ki az ajtón.
-Sziasztok! -kiált utánunk a bennmaradt trió.
Beszállunk George kocsijába, és már száguldunk is London felé.
-Holnap lesz egy party. Tudod, a dalunk miatt, remélem eljössz.
-JJ nem is mesélt róla. Tényleg, mikor hallhatom végre?
-Hát, majd hazafelé megmutathatom. De te leszel az első, aki nem bandatag és hallhatja, szóval JJ-nek egy szót se.
Eldobtam a jelképes kulcsot, és visszamosolyogtam George-ra. Ekkor már lehetett látni London egyre csak magasodó épületeit.

...

George szuper vásárlópartner. Még a holnapi partyra is választottunk egy gyönyörű ruhát.
Egész nap csak fagyit ettünk. Persze amint felismerték, azonnal megjelent a tömeg képet, vagy autogramot követelve.
-Milyen szép barátnőd van.
-Mióta vagytok együtt?
-Mi a neved? -záporoznak a kérdések. Hamarosan már egy mikrofont nyújtanak felém, a válaszra várva.
-Nem nyilatkozunk. -hallom George válaszát, és már rángat is ki a tömegből a kocsija felé.
-Sajnálom, tudhattam volna, hogy ez lesz. Valószínűleg benne leszünk valamelyik újságban. De nyugodj meg, majd tisztázzuk a helyzetet. Vissza kell mennünk, és majd együtt kitaláljuk, mi legyen.

...

-Jajj, George! Tudtam, hogy ez lesz. -fakad ki JJ.

-Nyugi, ebből még jól is kijöhetünk. -nyugtatja Jaymi.

-Mégis hogy?

-Szerintem Jaymi-nek igaza van. Játsszák el, hogy együtt vannak. Beszéltem Mark-kal, és azt mondta, hogy egyelőre higgyék csak azt, hogy igaz a hír. -fordul felénk Josh.

4. fejezet

A karaoke kudarcba fullad

-De én tényleg nem tudok énekelni. Emberek előtt egy hang sem jön ki a torkomból. Higgyétek el, nem most először próbálom. Mikor utoljára énekelnem kellett mások előtt, viszontláthattam a reggelimet. Elhihetitek, nem volt túl gusztusos látvány, és szerintem nektek is sokkal jobb lesz, ha nem látjátok. Srácok, én csendben is tudom élvezni... - mondom el már legalább századszorra kifogásaimat.

-Emma, én itt leszek melletted, és a többiek is. Biztos vagyok benne, hogy meg tudod énekelni. Csak négyen fogjuk hallani, és még színpad sincs. Ez csak a szórakozásról szól, semmi másról. Az elején Nanny sem akart játszani, most meg már megsértődik, ha kihagyjuk. -győzköd JJ.

-Vagy, ha az a baj, hogy velem kell énekelned... - fordul felém George.

-Dehogyis, hogy juthat ilyen eszedbe..

-Figyeljetek! Mi most keressük meg Nanny-t, és hozzunk valamit, amit enni lehet. -tuszkolja kifelé a srácokat, majd odafordul hozzám: -Addig nézd meg, melyik dalt énekelnéd el a legszívesebben.

Nem igaz, hogy nem tudják elhinni, hogy én nem vagyok képes arra, hogy énekeljek. Nem, nem, és nem. Képtelenség, mindig eszembe jut az az előadás. Már most elfog a rosszullét, legszívesebben bezárkóznék valahova, és soha többet nem jönnék elő. 

Fel tudnék robbanni, de azért engedelmesen felveszem a távirányítót, és keresgélek az előadók és albumok tömkelegében.

Rihanna, Lady Gaga, Michael Jackson, Foster the People....

Csupa olyan előadó, akiket még én is ismerek. Ekkor megakad a szemem az egyik mappán.

Feldolgozások.

Mindig is szerettem a feldolgozásokat, annyira izgalmas, hogy egy adott dalból rosszabb, vagy esetleg jobb lesz. Néha egy dalt csak a feldolgozása miatt szeretek meg. Már egy rakat kedvencem van feldolgozásokból.  Találomra kiválasztok egyet, és megnyomom a Lejátszás gombot. A cím azt jelzi, hogy Leona Lewis Bleeding Love című számát fogom hallani. Már előre felkészülök, hogy nem a göndör hajú, aranytorkú énekesnő fog megjelenni a képernyőn. 

Meglepetten veszem tudomásul, hogy egy fiúbanda énekli az oly ismerős szöveget. Odapillantok a képernyőre.

Mintha már láttam volna valahol. Nem, ez több..mintha ismerném valahonnan. Nem, ez lehetetlen, ez nem lehet igaz.

A velem ellenségesen viselkedő Josh-t most teljesen másképp látom, ahogy a tehetségkutatóban énekel. Rajta kívül ott van Jaymi, akinek elmondhatatlanul gyönyörű hangja van. George, aki a képernyőn is ugyanolyan közvetlennek tűnik, és bizonyára lányok ezrei odavannak mosolyáért. JJ, aki teljesen más, ő a legmeglepőbb számomra. Nem vagyok itt túl régóta, de hihetetlen, hogy nem mesélt róla.

Még mindig a képernyőt bámulom, amikor nagy hangzavarral belépnek a fiúk..pontosabban a Union J. Valószínűleg elég furán néztem rájuk, mivel mind a négyen kérdő tekintettel engem bámultak. Válasz helyett újra lejátszom a videót. Épphogy elindul, JJ máris megszólal:

-Figyelj Emma, én el akartam mondani, de nem akartam mindjárt az első napon ennyi mindent rád zúdítani. Azt sem akartam, hogy máshogy kezelj, csak azért, mert énekelek, és mert megismernek az utcán az emberek. Nem akartam, hogy így tudd meg! Úgy képzeltem, hogy majd a nem sokára megjelenő első dalunkat hallgasd meg, mielőtt elmondom...

JJ mellettem ül, és idegesen magyarázkodik. 

Igazán nem értem, hogy miért, hiszen én örülök, szimplán meglepődtem. Ez a mai nap kicsit sűrű volt számomra. 

George rám mosolyog, jó érzés, hogy ő nem kezeli így a dolgot, és engem se kezel úgy, mintha nem tudnék megbirkózni a dologgal. Jaymi várja a reakciómat, Josh viszont most először mosolyog, és tudom, hogy ez a mosoly nekem szól. Viszont egyáltalán nem olyan, mint George mosolya, ez inkább gúnyosnak tűnik.

-JJ! Nyugodj meg, jól vagyok, csak meglepődtem. Mikor elkezdtem keresgélni, nem éppen erre számítottam. Ezután se kezellek titeket másképp..-vigyorgok Josh-ra. -...de azért remélem, néha elvisztek magatokkal a fellépésekre.

-Még szép! -lelkesedett JJ és George egyszerre.

-Most viszont, ha nem haragszotok én kihagynám a karaokét. Úgy érzem lesz mit kipihennem Nektek jó szórakozást, és jó éjszakát!

-Jó éjt, Emma!

Mára az éneklést is megúsztam. Viszont van, ami jelenleg jobban foglalkoztat. Mindenképpen meg kell tudnom Josh titkát. Meg kell tudnom, miért viselkedik így velem.

Próbáltam minél előbb hozni ezt a részt, remélem gyors voltam, és tetszeni fog. (:

3. fejezet

Szeret, nem szeret...

Nanny örömére annyit ettem, amennyi csak belém fért, ami nem volt túl nehéz, hiszen farkaséhes voltam. Nem is csoda, egészen eddig görcsben állt a gyomrom, alig bírtam enni, de már nincs mitől félnem, hiszen a bátyám egyszerűen imádni való. Ebéd után JJ elvállalja az idegenvezető szerepét, és megmutatja nekem az egész házat. Az otthonom leginkább egy labirintusra emlékeztet, és az ötletemen, miszerint szeretnék egy térképet, JJ csak nevet, pedig én teljesen komolyan gondolom a dolgot. Végül elérünk az én szobámhoz. Egyszerűen káprázatos, komoly, de mégis vidám. Fehér, bézs, halvány rózsaszín, és valaki tele rakta az ágyat hófehér és barna plüssmackókkal. Szavakkal lehetetlen leírni, milyen a szoba. Szótlanságom láttán JJ zavartan felém fordul.

-Talán nem tetszik? Az igazság az, hogy mindent én válogattam bele, szóval elképzelhető, hogy nem nyeri el a tetszésedet, azt változtatsz rajta, amit csak akarsz.

-Te most viccelsz? Egyszerűen imádom! Nagyon szépen köszönöm, JJ!

Egészen meghatódtam. 

Ki az, akinek képes berendezni a szobáját a több, mint 20 éves bátyja?! 

-JJ!!! Megjöttek a fiúk! A szüleid azt üzenik, hogy ne szedjétek szét a házat! - hallatszik fel Nanny hangja.

-Úristen..teljesen kiment a fejemből. Emma, ugye nem baj? Szerintem imádni fogod a srácokat, majd meglátod.

-Semmi gond. Egyébként mikor találkozhatok a szüleiddel? Vagyis a szüleinkkel..vagyis, szóval érted.

-Hmm..nem tudom pontosan. Most New York-ban vannak üzleti úton. De úgy 3-4 nap múlva hazaérnek, feltéve, ha minden jól megy. Addig is be kell érned Nanny-vel és velem. 

-Köszönök mindent, JJ! Örülök, hogy ilyen csodálatos bátyám van.

Ekkor visszafordul, és magához ölel.

-Én is, hugi. - még kapok egy hatalmas puszit, majd elindulunk a hangzavar irányába.

Nanny-re a konyhában találunk rá, 3 éhes fiúval körbevéve. JJ-vel azonnal a segítségére sietünk, én átveszem tőle az egyik süteménnyel teli tálcát, JJ pedig limonádét tölt 6 pohárba.

-Héé, srácok! Mondtam már, hogy ne támadjatok így rá Nanny-re! - mondja JJ tettetett haraggal.

-Te is tudod, mennyire mennyei a csokis sütije. - vigyorog egyikőjük tele szájjal.

Ekkor rám néz, majd vissza JJ-re.

-JJ, nem is mondtad, hogy már megjött a húgod. 

-Ja igen. Emma, ők itt Jaymi, George, és Josh.

Jaymi rám mosolyog, majd visszatér a limonádéjához. George viszont felpattan, és szorosan magához ölel.

Meg vagyok lepődve, senkit nem engedek közel magamhoz, de annyira kiskutyaszemei vannak a srácnak, hogy csak mosolygok a dolgon. Őszintén szólva jó érzés, hogy valaki ennyire örül nekem. Ekkor viszont lehervad a mosoly az arcomról, ugyanis meglátom Josh viharos tekintetét. Szinte utálattal mér végig tetőtől-talpig, majd biccent egyet, és többet rám se néz. Kérdőn nézek JJ-re, de ő sem érti, miért viselkedik így Josh. Jaymi is értetlenül mered Josh-ra. Szerencsére George megmenti a helyzetet, mellém lép, és a karomnál fogva ráncigál a nappali felé.

-KARAOKEEE! - kiabálja kisfiús lelkesedéssel. -Stipp-stopp Emma!

-Máris ellopod a húgomat? -vigyorog ránk JJ.

-Te lehetsz még vele eleget! Ki tudja, mikor engedsz minket legközelebb a közelébe. - mosolyog George.

Karaoke. Ének. Én énekeljek. A fürdőben a zuhanyrózsának bármikor hajlandó vagyok énekelni. De most itt, előttük ki van zárva, hogy én énekeljek. Főleg Josh előtt.

Bocsi, hogy ilyen későn hozom, és ilyen keveset, de sajnos mostanában nincs túl sok időm, viszont próbálom minél hamarabb hozni a 4. fejezetet. (: A visszajelzéseket pedig köszönöm, mert, még ha csak páran olvassátok is, nekem sokat jelent. (:

2. fejezet

Anna Karenina

Lassan lépkedek a repülőtér várótermében, körülöttem mindenki örül, és szinte rohan családtagjaihoz. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy fogalmam sincs, kit kell keresnem. Leülök egy üresen lévő padra, előveszem barna bőrkötésű noteszemet, és firkálgatok bele. Ha valaki nagyon keres, az úgyis megtalál. Biztos vagyok benne, hogy Mr. H nem fog magamra hagyni, ha már magángépet küldött értem. Verset kezdek írni a repülőtéren látott boldog arcokról, a hatalmas hangzavarról, a tanácstalanságomról, és egyáltalán erről az egész szituációról, ami körülvesz, és ami nyomaszt már azóta, hogy felszálltam a gépre. Sokszor írok verseket, nem tudom mikor vált szokásommá, de egyszerűen megnyugtat, és szeretem csinálni.

Egyszer csak észreveszem a szemem sarkából, hogy valaki leül mellém. Óvatosan odapillantok, egy a várótermet idegesen kémlelő tekintettel találkozik össze az enyém. Kérdő tekintetem láttán rám mosolyog.

-Nehéz úgy megtalálni valakit, hogy még soha nem láttam, és azt a vacak névtáblát is otthon hagytam. Ráadásul még késtem is, úgy 10 percet...-magyarázta még mindig mosolyogva.

Őszintén szólva soha nem érdekeltek a fiúk, de most az egyszer alig bírtam levenni róla a szememet. Fehér pólót és kék térdnadrágot viselt, és valószínűleg nem rég lépett ki a zuhany alól, mert barna hajában apró vízcseppek gyöngyöztek. De nem is a kinézete fogott meg, hanem a belőle áradó nyugalom.

Csodálkoztam, hogy ilyen jól felfogom, amit mond, pedig nem beszélek túl jól angolul, de inkább nem próbálkozom válasszal, ehelyett egy rámosolygok, és visszatérek a füzetemhez.

Mivel nem válaszolok, megrántja a vállát, és elővesz egy könyvet. Nem bírom ki, és odapillantok:

Vronszkij.

Ez az egyetlen szó elég, hogy felismerjem mit olvas.

-Te komolyan Anna Karenina-t olvasol? Nem néztem volna ki belőled. - gondolkodom túl hangosan, egy pillanatra meg is rémülök.

-Én se néztem volna ki belőled, hogy költő vagy. Azt hiszem elmegyek intézkedni, mert így egész nap itt fogok ülni.

Nézem, ahogy feláll és egyre távolodok.

Milyen szerencsés az, akit vár.

Miket beszélek?! Becsukom a noteszemet, mielőtt még elkezdenék valami csöpögőset írni, és elteszem a táskámba. Ekkor meghallok egy női hangot:

Kérjük Emma Silvstedt-t az információs pulthoz fáradni!

Köszönjük!

Megrezzenek a nevem hallatán, és lassan elindulok a pult felé, ahol egy srác várakozik, háttal nekem. Azonnal felismerem. Ekkor megfordul, és megpillantom a már oly ismerős mosolyt.

-Szervusz, hugi!

Egyszerűen nem jutok szóhoz, nem hiszem el, hogy ez velem történik meg.

-Jamie Hamblett vagyok, de nyugodtan szólíts csak JJ-nek. Te pedig Emma, és őrülten sajnálom, hogy elkéstem. Gondolom szívesen körülnéznél itt, Londonban, de Nanny minimum megöl, ha nem viszlek haza, és nem tömhet tele. De valamelyik nap szívesen behozlak városnézésre.

Nem jutok szóhoz, fogalmam sincs mit mondjak, erre még álmomban sem gondoltam volna. Annyira örülök, hogy ez elmondhatatlan. Ennyi szorongás a semmiért.

-Nagyon örülök, JJ. Fogalmam sem volt, hogy épp Londonba kerülök. Az angolom miatt pedig bocsánat, de még bele kell rázódnom.

-Szerintem máris megszoktad. Azt hittük, hogy majd szótárral kell fel-alá mászkálnunk, mert te se fogsz érteni minket, és mi se téged. De remekül beszélsz angolul.

-Köszönöm.

Ekkor már ott lépkedtünk egymás mellett a napsütésben a szebbnél szebb autók között. Végül JJ megáll egy gyönyörű kék sportkocsi mellett, és kinyitja nekem az ajtót.

NA NE! Most minimum meghaltam, és a mennyországban vagyok!

Eláll a lélegzetem, a nap folyamán már nem tudom hányadszorra. Beszáll ő is a kocsiba, és már száguldunk is. Az úgy 1 órás autóút után megállunk egy csodaszép ház előtt. A teraszon egy vadul integető női alakot pillantok meg.

-JJ remélem nem késtél sokat. Szervusz kis drágám! Milyen kis vékonyka vagy, és olyan kis sápadt, na ne félj, majd itt megerősödsz! Egyébként Nanny vagyok, és ne felejtsd el aranyom, hogy hozzám mindig fordulhatsz. Jajj JJ, hozd már azt a csomagot, asztalon a leves..

Rettentő sokat beszélt, alig bírom felfogni a hatalmas információáradatot, viszont a lelkesedése rám is átragadt. Mivel Nanny nem enged szorításából, ezért hátrafordulok, és JJ-re mosolygok. Tudom, hogy végre hazaértem.

Remélem sikerült kicsit felpörgetnem az eseményeket! Jó olvasást! (:

Sietek a következő résszel, de lehetséges, hogy csak hétvégére ér ide..

Melodifestivalen

Ne ijedjen meg senki! Csupán kötelességemnek tartom, hogy említést tegyek a ma esti Melodifestivalen döntőjéről. Aki nem tudná, a Mf olyan, mint nálunk A Dal, itt választják ki, hogy a svédek kit küldjenek ki az Eurovízióra. Mivel a blogom az egyik kedvenc énekesem, Ulrik Munther Eurovízió-s dalának címét viseli, gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy mindvégig neki szurkoltam. Végig egy nőnek kinéző 17 éves japán sráctól tartottam, mert hát YOHIO így, YOHIO úgy.
A pontozásról annyit, hogy a külföldi országok sorrendje szerint Ulriké volt a 2. legjobb produkció picivel elmaradva az elsőtől. De hogy a svédek mennyire nem hallanak...Ulrik mindössze 44 pontot kapott, és a svédek legmagasabb pontszámát, azaz 105 pontot YOHIO kapta. Ezzel Ulrik lecsúszott a 3. helyre.
Amúgy az eredmény meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy Robin-t küldik ki, akinek a dala véleményem szerint eléggé idegesítő.
Igazából itt sorolhatnám, hogy én kiket láttam volna szívesen Malmö-ben, de ez már lényegtelen.
Amit már tavaly is mondtam: számomra a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivál győztese Ulrik Munther! (:

Nyertes dal:

Robin Stjernberg - You 

 Ulrik dala:

Ulrik Munther - Tell The World I'm Here

Remélem mindenki túlélte! Holnap hozom a 2. fejezetet! (:

1. fejezet

Vaníliafagyi 

Nem, ez nem igaz, már nem élek Helsingbourg-ban, és talán már az országot is elhagytuk...szóval fogalmam sincs, hol élek..

Kiöblítem a számat, és megmosom az arcom. Megkockáztatok egy pillantást a tükörképemre: Bőröm hófehér, smaragdzöld szemem csillog az izgatottságtól, kibontom a már meglazult hajfonatomat, és hagyom, hadd omoljon szőke hajam a vállamra. Még pár percig a mosdóban maradok, hátha újra rám tör a rosszullét, majd elindulok megnézni van-e valami ehető. Kinyitom a hűtőt, és elkezdek kutatni, végül egy hatalmas doboz vaníliafagyira esik a választásom. Nagyon jól esik a jéghideg édesség, eddig észre sem vettem, hogy farkaséhes vagyok.Hallgatnom kellett volna Vendelára, ennem kellett volna indulás előtt. Szörnyű bűntudatom támad, búcsúzáskor barátnőm vagy 10-szer a lelkemre kötötte, hogy hívjam fel és vigyázzak magamra, tőlem pedig csak egy erőtlen ölelésre futotta. Lehet, hogy soha többé nem látom, és csak ennyi telik tőlem.

Most megint rám tör a szorongás. Világéletemben nem volt semmi önbizalmam, vagy önbecsülésem. Honnan is lenne? 

Hiszen épphogy megszülettem, a szüleim azonnal lemondtak rólam. Egyáltalán nem ismerem őket, és az egész életemet egy kicsi, eldugott árvaházban, a töltöttem. Egészen biztos, hogy ez az egész az én hibám. Nem tudom mit csináltam rosszul, de valamit tennem kellett. Az ember nem mond le csak úgy a gyerekéről. Több, mint 10 évig mindenkitől elzárkózva éltem, ekkor érkezett a nálam 2 évvel idősebb Vendela. Ő egy autóbalesetben vesztette el szüleit, és akkor 16 éves nővérét. Mivel egyetlen élő rokona sem maradt, nem volt más választás, mint az árvaház. Vendelával hamar barátnők lettünk, mindent együtt csináltunk, és szinte elválaszthatatlanok voltunk. Egészen február végéig, amikor bejelentették, hogy az életem megváltozik. Nem értettük a dolgot, hiszen ki fogad örökbe egy 16 éves lányt?! De mi mást tehettem, mint 5 nappal később felültem egy hatalmas H betűvel jelölt magángépre, és elindultam isten tudja hová.

Most hirtelen lenézek az ölemben tartott fagyis dobozra. Szinte teljesen megolvadt..így már nem is olyan finom. Kinézek az ablakon, és látom egy ismeretlen város körvonalait kirajzolódni. Visszapakolom a maradék fagyit a hűtőbe, és összeszedem kevéske holmimat. Megérkeztem.

Meghoztam az 1. fejezetet. Remélem tetszik! (: 

Prológus

Prológus

Nem kapok levegőt. A torkom teljesen kiszáradt. A félelem, mintegy hullám borít el. Szinte teljesen megbénít. Az életem egyáltalán nem volt egyszerű, vagy éppen zökkenőmentes, de még soha nem féltem ennyire.

Ennek valószínűleg egyik oka a magasság, hiszen még az emeletes ágy is iszonyatos magasan van, nemhogy egy repülő. Elhatározom, hogy kinézek az ablakon, bár még nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, de muszáj kockáztatnom, látnom kell még egyszer az oly ismerős hegyeket. Amint megpillantom a hófödte hegycsúcsokat, érzem, hogy egy apró nedves kis valami gördül végig az arcomon. Csak nem sírok?! Nem, az teljességgel lehetetlen. Nem állítom azt, hogy boldog voltam itt, mert nem történt velem túl sok jó, de mégis hiányozni fog, hiszen 16 éven keresztül itt éltem. Amikor újra kinézek az ablakon már nem látok mást, csak hófehér felhőpamacsokat. Annyira gyönyörű a látvány, és annyira kedvem támadna megérinteni, hogy szinte el is felejtem szorongásomat. Viszont ez nem tart túl sokáig, és visszatérek a rideg valóságba.

Hová megyek? Miért és miért most történik ez velem?

Rám tör a pánikroham, és elkezdem monoton hangon a már jól begyakorolt szöveget:

16 éves vagyok, a nevem Emma, Helsingborg-ban élek......

De ekkor megakadok, egyszerűen nem bírom tovább, és kezem a szám elé tapasztva futok a mosdó felé...