Prológus

Prológus

Nem kapok levegőt. A torkom teljesen kiszáradt. A félelem, mintegy hullám borít el. Szinte teljesen megbénít. Az életem egyáltalán nem volt egyszerű, vagy éppen zökkenőmentes, de még soha nem féltem ennyire.

Ennek valószínűleg egyik oka a magasság, hiszen még az emeletes ágy is iszonyatos magasan van, nemhogy egy repülő. Elhatározom, hogy kinézek az ablakon, bár még nem tudom, hogy ez jó ötlet-e, de muszáj kockáztatnom, látnom kell még egyszer az oly ismerős hegyeket. Amint megpillantom a hófödte hegycsúcsokat, érzem, hogy egy apró nedves kis valami gördül végig az arcomon. Csak nem sírok?! Nem, az teljességgel lehetetlen. Nem állítom azt, hogy boldog voltam itt, mert nem történt velem túl sok jó, de mégis hiányozni fog, hiszen 16 éven keresztül itt éltem. Amikor újra kinézek az ablakon már nem látok mást, csak hófehér felhőpamacsokat. Annyira gyönyörű a látvány, és annyira kedvem támadna megérinteni, hogy szinte el is felejtem szorongásomat. Viszont ez nem tart túl sokáig, és visszatérek a rideg valóságba.

Hová megyek? Miért és miért most történik ez velem?

Rám tör a pánikroham, és elkezdem monoton hangon a már jól begyakorolt szöveget:

16 éves vagyok, a nevem Emma, Helsingborg-ban élek......

De ekkor megakadok, egyszerűen nem bírom tovább, és kezem a szám elé tapasztva futok a mosdó felé...